Szijjártó lehidalt, Orbán elsárgult: Donald Trump személyesen imádkozik Tvrtkóért és az ATV-ért

Média
Forrás

Vujity Tvrtko minden kommentár nélkül posztolta ki a facebookjára az amerikai elnöktől kapott friss, dedikált fotóját. A gondterhelthajóskapitány-nézéssel lefotózott Donald Trump azt írta a fotójára, hogy imádkozik Tvrtkóért és az ATV-ért, ahová a volt TV2-s leszerződött.

Na de miért szorul rá az imákra az önmagát legendásan jól menedzselő, jelenleg éppen az Egyesült Államokban időző tévériporter? Ostrom alatt áll? Híres haditudósítói múltját tekintve ez sem lenne meglepetés. Egy tegnapi fb-élőzésében annyit mondott, hogy 

nem akar belemenni abba

miért küldözget neki dedikált fotókat az amerikai elnök.

Vujityról már Trump hatalomra kerülése óta tudni, hogy jó viszont ápol a Fehér Házzal, de a sajtóosztályukkal feltétlenül, hiszen még az elnöki beiktatásra is szerzett meghívót:

Orbánt nem hívták meg, Vujity Tvrtkót igen

Az év leghihetetlenebb híre, de az egykori tévés, úgy tűnik ott lesz Donald Trump beiktatásán.

Szily László
Média
Forrás

Update: Időközben meggyanúsították Tvrtkót, hogy a dedikált képét talán a netről rendelte 60 dollárért, erre reagált is nekünk, itt az új cikk:

Vujity Tvrtko a 444-nek: nem a netről rendeltem

Magyarország az irigység Földje. A tévés alig mutatta meg a Donald Trumptól kapott aláírt fényképet, máris azzal gyanúsították, hogy 60 dollárért vette.

Szily László
Média
Forrás