Ha valaki az utóbbi hónapokban odakapcsolt bármelyik magyar kereskedelmi rádióra, akkor egészen biztosan hallotta már a Puerto Ricó-i énekes, Luis Fonsi és Daddy Yankee reggaeton gigaslágerét, a Despacitót:
A számhoz készült egy Justin Bieberrel közös remix is, a magyar rádiókban főleg ez hódit, de a számot elképesztően sokan feldolgozták, már gyakorlatilag minden zenei stílusban születtek változatai, az eredeti klipet meg már több mint kétmilliárdnyian látták a Youtube-on.
Már a dal magyar változatára sem kell többé várni, a TV2 kedvenc mulatóssztárja, Kis Grófoval közös No roxa áj előadója, Jolly magára vette ezt a keresztet, és feldolgozta a slágert Favorito címmel. A TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy a dal eredeti spanyol szövegét egyáltalán nem érti, és nem is követte a feldolgozásával, de azért nagyjából lefordíttatta egy spanyoltanárral.
A Marcosszal közösen előadott szám új klipet is kapott, és megjelenik benne egy, nélkülözhetetlen bulielem, ami az eredeti verzióból kimaradt:
a bűn.
A Favorito klipje tényleg olyan, hogy a fal adja a másikat, a szemben lévő fal a harmadikat és a plafon a negyediket. A videóban egészen komoly, de teljesen követhetetlen bűnügyi sztori körvonalazódik, pisztolylövésekkel, lánykéréssel összekapcsolt emberrablással, a horvátországi Rogoznica kék tengerével és mindennel, ami a magyar közönségek kell. (via 24.hu)