Nem lesz semmiféle koreai közösködés az olimpián

sport

Jövő februárban a dél-koreai Pjongcsangban rendezik a téli olimpiát. A május elején megválasztott dél-koreai elnök, Mun Dzse In már többször célzott arra, legutóbb szombaton, a Mujuban zajló tekvondó-világbajnokság nyitónapján, hogy a koreaiak egy csapatban versenyezhetnének, akárcsak az 1991-es asztalitenisz-világbajnokságon. 

Észak-Korea egyik sportvezetője szerint viszont már késő megfontolni a közös csapatra vonatkozó dél-koreai javaslatot. Csang Ung - aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja - azt nyilatkozta, hogy a két ország között fennálló feszült viszony miatt sincs nincs realitása a közös csapatnak. Hozzátette, hogy az olimpiát nem lehet politikai célokra használni, s nem hiszi, hogy mindez segítene a két ország közötti kapcsolatok javításán.

Csang annak a lehetőségét is kizárta, hogy - szintén a déliek kezdeményezésére - Észak-Koreában legyen egy-két olimpiai helyszín jövő februárban, mint mondta, ez elkésett ötlet.

Dél-Koreában nem csupán az új elnök, hanem a sportvezetők is többször nyitottnak mutatkoztak közös csapat indítására. A múlt héten a sportért felelős minisztérium egyik igazgatója beszélt arról, hogy szívesen tárgyalna a NOB-bal arról, hogy a női jégkorong-tornán észak-déli közös együttes szerepelhessen. Csang azonban ezt a lehetőséget is kizárta. (MTI)