Az EU bírósága szerint tiltott állami támogatás lehetett egy, a spanyol katolikus egyháznak nyújtott adókedvezmény

külföld

Az EU legmagasabb rangú bírósága, az Európai Bíróság (ECJ) kedden úgy határozott, hogy  egy spanyol katolikus egyháznak nyújtott adókedvezmény törvénytelen állami támogatásnak minősülhet. 

A konkrét ügy a spanyol katolikus iskoláknak nyújtott adóvisszatérítés esete volt: egy egyházközösség vitte perre az ügyet, miután egy új iskolaépület építése után akartak volna 24 ezer eurót visszatéríteni a helyi önkormányzattól. A helyi adóhatóság viszont megtagadta ezt. 

A spanyol állam és a Vatikán között még az EU-ba történt belépést megelőző időszakból származó megállapodás van adókedvezmények nyújtásának lehetőségéről, ugyanakkor az adóhatóság azzal érvelt, hogy az új épület nem szigorúan csak vallási célokat lát el, ezért nem érvényes rá az adókedvezmény sem. 

A spanyol bíróság nem is döntött a kérdésben, továbbküldték az ECJ-nek, hogy ott dőljön el, illegális állami támogatásról vagy jogos adókedvezményről van-e szó. 

Az ECJ döntése szerint a konkrét adókedvezmény a tiltott állami támogatás négy kritériumából kettőt biztosan betöltött, mivel gazdasági előnyt jelentett az egyházközösség számára, és egy harmadik kritérium is félig teljesült, mivel az egyházközösség iskolája így vonzóbb lehetőség lehetett más iskolákhoz képest, melyeknek nem volt meg ez az előnyük. 

Ugyanakkor a bíróság arra is rámutatott, hogy mivel 200 ezer euró alatti értékben történt, és nem érintett EU tagállamok közötti tranzakciókat, azaz EU-s szinten sem torzította a versenyt, ezért a spanyol bíróságnak kell majd kimondania a végső szót. (Politico