Vasárnap a fehérorosz állami televízió, a Belarusz1 a Minszkben tartózkodó Szijjártó Péterrel készített interjút - vette észre a Heti Válasz online kiadása. A magyar külügyminiszter a 18 tagországot tömörítő Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri csúcstalálkozóján tartózkodott a fehérorosz fővárosban, és ha már ott járt, hajbókolt egyet a fehérorosz diktatúra előtt.
Arról az országról beszélünk, ahol tüntetők százait tartóztatja le a hatalom, ahol ellenzékieket és újságírókat vetnek börtönbe, és ahol 20 év után tavaly először jutott be a parlamentbe ellenzéki képviselő. Láthatóan Orbán Viktor sem jön zavarba, ha Alekszandr Lukasenka miniszterelnököt, Európa utolsó hírhedt diktátorát kell köszöntenie.
Szijjártó arról magyaráz a hétperces beszélgetésben, hogy Minszk nem csak csodálatos, de stratégiai szempontból is fontos hely Európa számára. A 2015-ös minszki egyezményre utalva azt mondta, "egy fővárost sem emlegetnek ilyen gyakran, ha a Kelet- és Nyugat-Európa közötti kapcsolatok kerülnek szóba" és szó szerint elhangzott az is, hogy
„Fehéroroszország az ideális híd vagy legalábbis a hídépítő”
ország lehet Kelet és Nyugat között. A HV is írja, hogy bizony az orosz állami propaganda csatornája, a Sputnik vette észre az öblös brüsszelezést a beszélgetésben.
„Az Európai Unió képmutatással kezeli a migránsügyet. Másfél millió papírok nélküli migránst engedett be a területére, bármiféle ellenőrzés vagy szabályozás nélkül. Senki nem ellenőrzött senkit. Nem tudjuk, kik ezek az emberek, miért jöttek, és mik a terveik. Egyértelmű, hogy ez nagy kockázat”
- szidta kicsit Brüsszelt Minszkből a magyar külügyminiszter, amikor a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásról kérdezte a pimasz belorusz riporter. (Heti Válasz)
Közülük legalább 150-et 25 napos elzárásra ítéltek.
A 2015-ben hatályba lépett törvény, aminek a visszavonásáért tüntettek, az évente 183 napnál kevesebbet dolgozókra 250 dollárnyi adót vet ki.
The future's in the air, I can feel it everywhere, blowing with the wind of change.
#men_at_work: illiberális havercsúcs jött össze Pekingben, az Egy övezet, egy út című fórumon.