Napi 42,5 millió kötbérről mond le önként a BKV

Budapest

A 3-as metró szerelvényeinek felújításáról 2015 nyarán aláírt szerződés alapján a BKV szerelvényenként napi 23 ezer euro, vagyis 7,1 millió forint kötbért kérhetne a felújítást végző orosz Metrovagonmastól, ha egy szerelvényt a jótállási körbe tartozó hiba miatt két napnál hosszabb időre kell kivonni az üzemeltetésből.

A BKV a múlt pénteken mind a hat, már üzembe helyezett felújított metrószerelvényt kivonta a forgalomból az utasbiztonságot veszélyeztető meghibásodások miatt, vagyis a szerelvények már négy napja nem közlekednek. Ez alapján már akár 83 millió forint kötbért követelhetne. De nem követel. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója szerint a cég inkább bízik, mégpedig abban, hogy a járművek egy-két héten belül ismét forgalomba állíthatók. Ami elég nagyvonalú dolog, mert egy-két hétnyi kiesésért 250-450 millió forintot is követelhetnének a gyártótól. (Via HVG)

UPDATE 11:02: Ugyan a HVG még Bolla korábbi nyilatkozata alapján egy-két hetes leállásról írt, a BKV friss közleménye szerint a Metrovagonmas szakemberei megtalálták a metrószerelvények meghibásodott alkatrészét, egy optikai csatolóelemet. Mondjuk az, hogy megtalálták, nem jelent gyors megoldást, a közlemény szerint a hiba kijavítása után a jövő héten, vagyis a forgalomból történt kivonást követő 10. naptól fokozatosan újra üzembe helyezhetik a szerelvényeket. A közleményben azt írják, hogy a meghibásodások miatt érvényesítik a kötbért, illetve káráltalányt.

Kapcsolódó cikkek