A hat lány a FIRST Global Challenge nevű nemzetközi robotikai versenyre nevezett be, aminek a döntője idén nyáron zajlik Washingtonban.
Már a felkészülése sem alakult jól a hat afgán tinédzsernek, mivel az Egyesült Államokból küldött alkatrészeket hónapokig tartották vissza a vámvizsgálatnál, terrorgyanú miatt. Azaz míg a nemzetközi versenyre készülő többi csapat időben megkapta a szükséges alkatrészeket, addig ők kénytelenek voltak háztartási alkatrészekből építkezni.
A Washington Post cikke szerint a részvételhez a lányoknak beutazási engedélyt kellett kérniük az USA-tól: ehhez több száz kilométert uzaztak Afganisztánban, hogy a kabuli nagykövetségen vízumkérelmet adhassanak be. De nem jártak sikerrel, igénylésüket visszadobták.
A csapat egyik támogatója Afganisztán első női IT-vezetője, Roya Mahboob, aki elmondta azt is a lapnak, hogy amikor megtudták a hírt, egész nap csak sírni voltak képesek.
Az egyik diák, a 14 éves Fatemah a Forbesnak beszélt arról, hogy csak meg akarták mutatni a világnak, mire képesek, egy esélyt szerettek volna. Az amerikai külügyminisztérium nem kommentálta az ügyet, de a statisztikákból látni, hogy nagyon nehéz a régióból az USA-ba utazni: idén májusban összesen 112 vízumot adtak ki afgán állampolgároknak.
A lányok végül Skype-on keresztül, otthonról csatlakozhatnak be a versenybe. Mahboob szerint a fiatalok még így is példát jelenthetnek mások számára, mivel az IT egy nagyon férfiak által uralt terület Afganisztánban. (WaPo, Forbes)