2017-re ide jutott a kormánykommunikáció úgy érvelésben, mint bármi másban:
„Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!”
Az új, még Török Gábor politológusból is határozott véleményt kiváltó plakátkampányról kérdezte a hvg.hu a Mazsihisz elnökét, Heisler Andrást, aki azt mondta róla:
Ez a plakátkampány újra rossz emlékeket ébreszt a hazai zsidóság körében – s ez független a kampány megalkotóinak szándékától.
A plakátkampányról egyrésztezve-másrésztezve azt is mondta: Alkalmas arra, hogy bármelyik oldal elővehesse az ún. „zsidókártyát”, s ez nem jó, nem helyes út.
„Sok jelzést kapunk a közösség tagjaitól” – mondta Heisler a lapnak az elmúlt idők vitatható kormányzati kijelentéseiről (például Horthy dicsőítéséről), egy olyan közösségtől, ami „sokat tapasztalt a történelem során”.
Heisler szerint ez a Soros-kampány nem fog leállni a tiltakozások miatt, most „mindent felülír a szavazatmaximálás és a választási érdek”. (hvg.hu)
A politológus egy Orwell-idézettel együtt osztotta meg a nevető Sorost ábrázoló plakátot.
A külügyminiszter szerint Horthy történelmi bűneit nem lehet relativizálni. Korábban a kormányszóvivő azt mondta, Horthy érdemeinek elsöprése a relativizálás. Orbán szerint Horthy kivételes államférfi volt. Nehéz ezt követni.