heisler andrás

Új elnöke van a Mazsihisznek, beszédében leköszönő elődjét bírálta

„Nem lehet helyettes államtitkárokkal kedélyesen beszélni reggel, majd délután jól odamondani a kormánynak, végül este egy antiszemitával vacsorázni.”

Mészáros Juli
egyház

Gyöngyösi Márton: Heisler András szavait a menthetetlenül beteg, megfelelési kényszereket szülő magyar közélet provokálta ki

A Mazsihisz elnöke nem örült neki, hogy az amerikai nagykövet nem tájékoztatta őt a Jobbik elnökének meghívásáról.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Bocsánatkérést vár a Jobbik elnökétől a Mazsihisz elnöke

Heisler András és Gyöngyösi Márton is hivatalos volt az amerikai nagykövet széderestéjére.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Bejelentkezett Orbánhoz a Mazsihisz vezetője a fajok keveredéséről szóló beszéd miatt

„(...) fontos szót emelnünk a magyar közélet félreérthető megnyilvánulásai ellen”.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Minden egyház összeállt, hogy közölje: a házasság az emberi méltóság alapja

A látszólag jó szándékú nyilatkozat kétségbe vonja mindazt, amire az egész civilizációnk épül.

Urfi Péter
vélemény

Köves Slomót vallási bíróság elé idézik

Heisler András, a Mazsihisz elnöke kezdeményezett eljárást az EMIH vezető rabbija ellen.

Mészáros Juli
vallás

A Mazsihisz válasza Orbánnak: „Fontos, hogy egyik versengő erő se tudjon minket politikai céljaira használni”

Heisler András elnök azt írta, a Jobbikkal a vállalhatatlan múltja miatt deklaráltan nincs kapcsolatuk, és ezen a helyzeten nem is terveznek változtatni, ezt már sokszor kinyilvánították.

Herczeg Márk
POLITIKA

Mandiner: Orbán szerint Heisler András a felelős Bíró László-ügyben

A kormánymédia szerint Orbán gyengének tartja a Mazsihisz reakcióját a judapestező jelöltre, és szerinte meginoghat a szervezet hitelessége.

plankog
politika

Az izraeli szövetség, ami átírta Orbán politikáját

Hosszú út vezetett odáig, míg Orbán Viktor egyik legszorosabb szövetségese Benjamin Netanjahu lett. Hogyan fedezte fel Orbán Izraelt és mi köti őt össze az izraeli miniszterelnökkel? A magyar-izraeli viszony története.

Panyi Szabolcs
direkt36

A Mazsihisz elnöke aranyérmet nyert a Maccabi játékokon

"Életemben először a tiszteletemre hangzott fel a magyar Himnusz. Bevallom, jól esett!" - írta győzelme után Heisler András.

Király András
sport

A magyarországi antiszemitizmussal foglalkozik a legtekintélyesebb izraeli lap

A Figyelő antiszemita címlapja verte ki a biztosítékot a Hárecnél.

Sarkadi Zsolt
külföld

Izrael nagykövete megdöbbent és aggódik a Figyelő eheti címlapja miatt

Az eddig a Schmidt Mária irányítása alatt álló lap ezzel a címlappal támadta meg a MAZSIHISZ elnökét. Akivel Schmidtnek vitái vannak a Sorsok Háza jövőjéről.

Horváth Bence
POLITIKA

Kirúgták Bolgár Györgyöt a 168 Órától

Kilenc év után szóltak neki, hogy ne írjon többet.

Czinkóczi Sándor
politika

A Mazsihisz elnöke beolvasott Orbánnak és Netanjahunak is a Soros-plakátkampány miatt

A zsidók félni kezdtek a Soros-kampánnyal előhozott rossz emlékek miatt, mondta a miniszterelnökök előtt.

kasnyikm
POLITIKA

A Mazsihisz szerint Izrael cserbenhagyta őket

Heisler András szeretné, ha az izraeli kormány kifejtené a véleményét a Soros elleni plakátokról.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA