Az izraeli rendőrség őrizetbe vett hét embert a német tengeralattjárók beszerzésével kapcsolatben felmerült korrupciós ügy miatt. Köztük van Miki Ganor,a hajókat gyártó ThyssenKrupp izraeli képviselői is. Miki Ganor az a David Schimron képviseli majd, aki Benjamin Netanjahu jogi tanácsadójaként is dolgozik.
A rendőrség közölte, hogy a gyanúsítottakat pénzmosás és csalás gyanújával vették őrizetbe. Hárman közülük már házi őrizetbe ülnek.
Izrael három tengeralattjárót vett a német Thyssen Krupp Marine Systemstől 1,5 milliárd euróért. A német kormány februárban közölte, hogy 2027-ig 570 millió euróval támogatja az üzletet, mert felelősséget érez Izrael biztonságáért. Ezen kívül 2015-ben Izrael négy hadihajót is megrendelt.
Benjamin Netanjahut már tavaly megvádolták azzal, hogy a védelmi minisztérium akarata ellenére is keresztülvitte a tengeralattjárók beszerzését, pedig sokan már akkor is túl drágának tartották az üzletet, és jobban megérte volna más rendszerekre költeni a pénzt.
Ugyanakkor az izraeli miniszterelnök visszautasította a korrupciós vádakat, Netanjahu hangsúlyozta, hogy a tengeralattjárók beszerzésénél csak biztonsági szempontokat vettek figyelembe. (Frankfurter Allgemeine Zeitung)