Ha már a nagyfőnök csapatánál lecserélték a címert (ahogy ezt Felcsúton indokolták: „Azt szeretnénk, hogy a mostani trendeknek megfelelően egy fiatalos, dinamikus, de mégis egyszerű logó jelentsen mindent, ami mi vagyunk, és a mögötte lévő világszerte ismert brandet.”), Matyóföld nagy munkabírású átadórobotja, Tállai András csapata sem akart lemaradni. A Mezőkövesd címercserét ajánl szurkolóinak a Facebookon.
Ahogy azt Magyarországon kell, természetesen nem profikra bízzák a munkát, hanem egy lelkes szimpatizáns munkáját ölelték keblükre.
Az ott bizony egy teljesen indokolt Bajnokok Ligája-labda a címerben, ami a klubelnök, az öltözőben a játékosokkal ordibáló Tállai úrnak is tetszett ezek szerint.
Ha tippelni kéne, a Puskás Akadémia azért hamarabb fog elindulni a BL-selejtezőjében. Ott ugyanis nemcsak új logót csináltattak a világhírű felcsúti brandhez („kicsit szuperhős érzésünk volt, ami mindenkinek, aki ebben dolgozott egy plusz lökést adott, hogy ebben bátran lépnének ki a Pancho Arénába”), de ma a 11. nyári igazolásukat jelentették be. Mivel visszatértek a korábban kölcsönben lévő légiósok is (a másodosztályban nem léphettek pályára külföldiek), így aztán egy komplett csapatnál is több játékost szerződtettek Felcsútra. Annyian vannak az újak, hogy rendszeresen mindössze egyetlen saját nevelésű játékos lépett pályára a Puskás felkészülési meccsein.
Miután a felcsúti egy utánpótlásakadémiának nevezett közpénznyelő intézet, érdemes ránézni a Nemzeti Sportban erre a sorra is a Puskás Akadémiánál:
Az utánpótlásból felkerültek: –