Gil Roberts az utóbbi évek egyik legeredményesebb amerikai futója, 400 méteres síkfutásban amerikai bajnok, a riói olimpián pedig tagja volt az aranyat nyerő csapatnak. Soha nem voltak doppinggondjai, még ilyen gyanú sem merült fel a hatóságokban, 2017. március 14-én azonban váratlanul megbukott egy doppingteszten, mert probenecid nevű tiltott szert találtak a vizeletében, igaz, nem túl nagy mennyiséget.
Az Amerikai Doppingellenes Ügynökség rögtön eljárást kezdett, most azonban a döntőbíróság felmentette a vádak alól a sportolót, és kimondta, hogy Roberts nem bűnös a szabályok megsértésében.
A bíró lényegében elfogadta a védelem álláspontját, ami szerint azért került a tiltott szer a sportoló szervezetébe, mert
sokat csókolózott a barátnőjével.
A barátnő épp a teszt előtti napokban tért vissza Indiából, ahol elkapott egy fertőzést. A nőt hindi nyelven beszélő nevelőapja elvitte egy indiai orvoshoz, aki a tanúvallomások alapján eléggé kuruzslónak tűnt, de adott valamilyen gyógyszert a futó barátnőjének. Mivel azonban a nő nem tud tablettát lenyelni, olyan gyógyszert kapott, aminek fel tudja nyitni a filmtablettáit, hogy az abban lévő port a szájába önthesse, majd vízzel leöblíthesse.
A gyógyszert a hazatérése után is szedte, és pont azon a napon is, amikor a Doppingellenes Ügynökség megvizsgálta a sportolót. A vizsgálat előtti órákban pedig a pár „gyakran váltott heves csókokat”, így kerülhetett át kis mennyiségű tiltott szer Roberts szervezetébe a védelem szerint.
Mivel a bírói döntés szerint a sportoló nem tudott arról, hogy tiltott anyag került a szervezetébe, nem tiltják el, és korábbi eredményeitől sem fosztják meg. (Letsrun)