"Valójában őrült az EU, ahogy hozzááll az izraeli-palesztin helyzethez. Egyik másik ország sem támaszt politikai feltételeket Izraellel szemben"
– mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a visegrádi négyek vezetőinek, amikor azt gondolta, hogy nem hallatszik ki, miről beszél. Pedig de, hallani lehetett, hiszen bekapcsolva maradt a mikrofonja, és a tolmácseszköz rádiófrekvenciáján pontosan lehetett hallani, miről beszél Orbánékkal – írja a Financial Times.
Az újságírók által végighallgatott beszélgetésen az izraeli miniszterelnök azt mondta, az Európai Unió saját érdekeit ássa alá, amikor politikai feltételeket támaszt Izraellel szemben a palesztin békével összefüggésben. Az EU érdeke az izraeli miniszterelnök szerint az lenne, ha a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére koncentrálnának.
"Ugyanezt csinálják azokkal, akik már bent vannak és tagok... szóval értjük miről beszélsz"
– mondta Orbán Netanjahunak egyetértőleg, utalva arra, hogy az EU vezetői a magyar politikai fejleményeket sem kitörő örömmel követik. Majd a "migránsinvázióra" terelte a szót a magyar miniszterelnök:
"Hadd tájékoztassam, miniszterelnök úr, hogy ezek a vezetők azok, akik gyakorlatilag egyedüliként támogatták Magyarországot a határ lezárásában. Nem csak szóban vagy diplomáciailag, hanem fegyveres erőket is küldtek, hogy védjék Magyarország határait."