Az ország közlekedési minisztere, Nitin Gadkari beszélt arról, hogy a kormány ellen fog állni az önvezető autókra történő átállásnak, mivel az elsődleges céljuk a munkahelyek védelme. Mint elmondta, a kormány nem fogja hagyni, hogy bármiféle technológia munkahelyeket vegyen el.
A miniszter kitért arra is, hogy Indiában legalább 22 ezer sofőr hiányzik most, ezért száz képzési központot nyitnak.
Azt már a BBC cikke teszi hozzá, hogy az indiai útviszonyok és nemritkán kaotikus közlekedési állapotok miatt eleve nem egy ideális környezet az önvezető technológia fejlesztéséhez.
Gadkari a helyi sajtó szerint arról beszélt, hogy egyszerűen nem fogják beengedni az önvezető autókat az országba, hiszen az országban eleve gondot jelent a munkanélküliség. Azt azonban elképzelhetőnek tartotta, hogy évekkel később majd megváltozzon a véleményük.
Az önvezető autók elterjedése a következő évtizedek egyik legnagyobb technológiai változása lehet, jelenleg a Google, a BMW, a Tesla, az Audi és az Uber is óriási erőkkel dolgozik teljesen önvezető modellek megalkotásán. (Igaz, az Uber egyes vádak szerint a Googletől ellopott tervek alapján.) (BBC)