Állampolgárság nélkül maradt Miheil Szaakasvili volt grúz miniszterelnök

külföld

Miután 2015 decemberében elvesztette grúz (mai hivatalos magyar nevén: georgiai) állampolgárságát Miheil Szaakasvili, most ukrán állampolgárságától is búcsúzhat. Petro Porosenko ukrán elnök ugyanis arról rendelkezett, hogy el kell venni az állampolgárságát a volt odesszai kormányzótól és Georgia volt miniszterelnökétől.

Szaakasvili rossz fát tett a tűzre. Miután 2004 és 2013 között Georgiát vezette, ezt követően gyakorlatilag száműzetésben került Ukrajnába. Itt hamar kormányzó lett belőle, Odesszát vezette. Csakhogy idővel rosszban lett Porosenko elnökkel, sőt, új pártot alapított, lemondott a kormányzóságról, és előre hozott választásokat akart kikényszeríteni Ukrajnában.

Szaakasvili és Orbán régen.
Fotó: DAVID MDZINARISHVILI

Nem áll szándékában elhagyni Ukrajnát - jelentette ki a volt georgiai elnök a Novaja Gazeta című orosz napilapnak még az ukrán állampolgárságáról tett hivatalos bejelentés előtt. Az újság kérdésére, hogy mit fog tenni egy számára negatív döntés esetén így felelt: "Semmit". "Itt fogok ülni Kijevben, nincs probléma. Állampolgárság nélkül leszek Kijevben" - tette hozzá.

Más hírek szerint már úton is van New York felé. (MTI / Meduza)

Kapcsolódó cikkek