Nem kell védeni fejét, dobjátok csak be a kocsi hátsó ülésére, ok? Nem kell annyira óvatoskodni
– mondta Donald Trump New York állambeli rendőrök előtt mondott beszédében pénteken, amivel rögtön felvetődött, hogy vajon az elnök nem a mostnában sokat vitott rendőri brutalitást szeretné-e ezzel a bátorítani. Az elnök mögött elő rendőrök mosolyogtak és lelkesen tapsoltak.
A helyi rendőrség válaszában szinte percekkel az eset után jelezte, hogy ők nem tartják elfogadhatónak az őrizetbe vettekkel szembeni keménykedést:
De más amerikai rendőri Twittereken is jelezték, hogy nem ez a jó irány – köztük a Rendőri Vezetők Nemzetközi Szervezete.
Ez a héten már a második eset, hogy Trump elmegy valahova beszédet tartani, és a meghívó szégyenkezik helyette. Pár napja 15-16 éves cserkészeknek tartott egy izig-vérig politikai beszédet, hogy aztán a politika felett állásra kínosan ügyelő cserkészszövetség kérjen elnézést. (Washington Post)