"A legevangéliumibb kabinet." Az amerikai neoprotestáns-evangéliumi mozgalom tévécsatornája, a CBN szerint már így becézik Donald Trump kormányát, amelynek négy minisztere is heti rendszerességgel jár a Fehér Ház nyugati szárnyában, az elnöki hivatalban száz év után újra rendszeresen megtartott bibliaolvasó órákra.
Ralph Drollinger, az NBA-játékosból lett lelkipásztor kezdeményezésére indult bibliakör ülésein szinte mindig jelen van az egészségügyi miniszter Tom Price, az energetikai miniszter Rick Perry, az oktatási miniszter Betsy DeVos, a földművelésügyi miniszter Sunny Perdue, az igazságügyi miniszter Jeff Sessions, és eljár rá a CIA igazgatója, Mike Pompeo is.
Drollinger szerint Mike Pence alelnök is mindig elígéri magát, csak bokros teendői miatt eddig nem tudott elmenni. És még Donald Trumpot is meghívták. Trump amúgy, főleg önmagához képest, vallási kérdésekben elég visszafogottan szólalt meg, nem nagyon nyilatkozott saját Istenhez fűződő viszonyáról. Eleinte nem is ő számított a republikánus párt egyik erős frakciójának számító neoprotestánsok favorítjának, ők eleinte inkább Ted Cruzt támogatták a jelölőversenyben.