Migration Aid: "A kormánypárti urak egyeztessék már le egymás között és jussanak dűlőre, mit is szeretnének: ha az erre jogosult hivatal státuszt adott egy külföldi állampolgárnak, fontos-e az adott személyek integrációja a magyar társadalomba vagy nem?"

politika
  • Honlapján jelentette be a Migration Aid, hogy menekült családokat nyaraltatnak a közeljövőben a Balatonnál.
  • Manninger Jenő fideszes képviselő erre kijelentette, hogy "szerinte ez a Soros terv része. Az ügy azért is kiemelt figyelmet érdemel, mivel nem zárható ki, hogy ez a szervezett táboroztatás a késöbbi betelepítések előszobája lehet."
  • A hergelésre rákapott a kormánypárti sajtó, a szóba került települések pedig tüntetések szervezését helyezték kilátásba.

Az elmúlt két évben összesen 18 magyarországi településről kaptak ingatlanfelajánlásokat, reagált a kialakult helyzetre honlapján a Migration Aid. Keszthely eddig nem volt a listán, de miután kirobbant a botrány, onnan is kaptak ingatlan- és nyaralási jog felajánlásokat. A segélyszervezet szerint Manninger képviselő kérjen a Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól eligazítást, 

"mert ha komolyan gondolják, amit nyilatkoznak, komoly szakmai hiányosságaik vannak ezen a téren. Kezdjük azzal, hogy azok a személyek, akik a magyar államtól menekült, oltalmazott vagy befogadott státuszt kapnak, nem migránsok." 

Valamennyien egy hosszú procedúrán átesett, a magyar titkosszolgálatok által ellenőrzött személyek. 

"A kormánypárti urak egyeztessék már le egymás között és jussanak dűlőre, mit is szeretnének: ha az erre jogosult hivatal státuszt adott egy külföldi állampolgárnak, fontos-e az adott személyek integrációja a magyar társadalomba vagy nem,"

teszi fel a kérdést a Migration Aid. Mert ha igen, "akkor legyenek boldogok, hogy vannak a környezetükben magyar állampolgárok, akik ebben szívesen segítenek és ezzel az integráció állami költségeit is jelentősen csökkentik." A Migration Aid emlékeztet: Magyarországon mindig is éltek menekültek, most is élnek. Részt vesznek a mindennapjainkban, dolgoznak, adót fizetnek, próbálnak kapcsolódni a többségi társadalomhoz. Szerintük "valamennyiünk érdeke, hogy ez így maradjon és ne alakuljanak ki országunkban párhuzamos társadalmak." 

Közleményüket azzal zárják, hogy mostantól mindenki ellen jogi eljárást kezdeményeznek, aki szervezetüket Soros-szervezetnek nevezi vagy arra tesz utalást, hogy a Migration Aid döntéseiben, működésében bármilyen formában függ Soros György amerikai üzletembertől. 

"Ugyanis: nem."