Ha ki akar cseszni utastársaival a repülőn, kérjen diétás kólát

TUDOMÁNY

Amilyen banálisnak tűnik, akkora fennakadásokat okozhat a felszolgálásban, ha egy légiutas Diet Coke-ot kér. Jet, a kanadai légikísérő szerint a nagy magasságban, a túlnyomásos kabinban eleve jobban habzó szénsavas üdítők közül a Diet Coke-nak olyan lassan ülepedik le a habja, hogy az komolyan hátráltathatja a felszolgálást.

Mint írja, annyit kell várni a habjának leülepedésére, hogy ugyanannyi idő alatt, amibe egy diétás kólát kiöntenek, három másmilyen üdítőt tudnának felszolgálni.

Szerencsére Jet, ha megoldást nem is ad a problémára, valamennyire orvosolni tudja azt. Módszeréről videót is készített.

Forrás

Ne essenek kétségbe, bár a számláló szerint ezidáig mindössze 76-an látták az augusztus 8-án feltöltött videót, az egy négy éves videó újra felvett változata, azt meg már látták majd kétszázezren. Ha kis szerencsénk van, pár másik légikísérő is.

Jet módszerével ugyanis felére csökkenthető a diétás kóla felszolgálási ideje, így csak másfélszer annyi időbe telik ez, mint bármelyik másik üdítő kiöntése. Légyszíves ne kérjenek diétás kólát. (Via Travel&Leisure)