Zuckerberg gyesre megy

ÉLET
Fotó: Justin Sullivan / Getty Images / AFP

Történetesen a Facebookon jelentette be Mark Zuckerberg, hogy második gyereke megszületését követően is két hónapot kivesz és apasági szabadságra megy. Zuckerberg ugyanezt csinálta első lánya, Max 2015-ös születése után, és az annyira bejött, hogy második lánya első heteiben is inkább otthon marad. 

A bejelentés jelentőségét az adja, hogy a szülési eltáv vagy szabadság állami hatáskörbe tartozik Amerikában, nem mindenhol élvezi a helyi törvényhozás támogatását, ellentétben mondjuk Kanadával vagy akár néhány európai országgal. A Pew egy friss felmérése szerint az amerikaiak alig 14 százalékának van hozzáférése vagy lehetősége fizetett szülési szabadságot kivenni. 

Forrás

Az amerikai techcégek igyekeznek új szemléletet meghonosítani ebben a kérdésben is: a Facebook állítólag 4 hónap szülési szabadságot ajánl dolgozóinak, amit a gyerek születésétől számított egy éven belül akár feldarabolva is igénybe vehetnek a szülők.

Zuckerberg azt írta, azért adnak ennyi szabadságot, mert az jó a családnak és így a cégnek is. Optimista abban is, hogy a cég kibír nélküle két hónapot: "Biztos vagyok benne, hogy mikor visszatérek, az iroda még egyben lesz." (The Verge)