Észak-Korea hivatalos állítása szerint vasárnap sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát. Az állami tévében sugárzott hivatalos bejelentés szerint a bomba interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető.
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a kínai földrengéstani intézet két földrengést mért, az első 5,3-6,3 közötti erősségű volt, a második 4,6-os. Az első rengés a kínai intézet mérése szerint tíz kilométerrel a földfelszín alól indult, a másik 8 perccel később a földfelszínről, közvetlenül az első felett. A legújabb hírek szerint az első rengés lehetett maga a robbantás, a másodikat csak a környező épületek összeomlása idézhette elő.
Kim Dzsongun állítólag személyesen tekintette meg ezeket az új rakétákat, majd elmondta,
a hidrogénbomba összes alkatrészét Észak-Koreán belül állították elő, ezért annyit gyárthatnak belőle, amennyit csak akarnak.
Az elemzők az utóbbi hónapokban arról beszéltek, kételkednek benne, hogy Észak-Korea tényleg képes lenne-e egy rakétára felszerelhető hidrogénbombát miniatürizálni.
Donald Trump amerikai elnök telefonon beszélt Abe Sindzó japán miniszterelnökkel, és "az Észak-Koreára gyakorolt nyomás maximalizálása érdekében teendő lépésekről" beszélt vele. Az nem derült ki, hogy még az észak-koreai atomkísérlet előtt vagy után történt-e a hívás.
A dél-koreai hadseregben riadót rendeltek el, és műveleti készültségbe helyezték azt az egységet, ami a nukleáris válságokra hivatott reagálni. Mun Dzse In dél-koreai elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot. Észak-Korea legutóbb tavaly szeptemberben hajtott végre kísérleti atomrobbantást. Júliusban interkontinentális ballisztikus rakétát teszteltek. (MTI)