A román kormányfő bírálta a román külügyminisztériumot a Magyarországnak a marosvásárhelyi iskolaügyben adott elsietett és „túl kemény” válaszáért

külföld

Mihai Tudose román kormányfő nyilvánosan bírálta a bukaresti külügyminisztériumot, mert az szerinte elsietett és „túl kemény” választ adott Magyarországnak a marosvásárhelyi iskolaügyben.

Tudose a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjúban arra a közleményre utalt, amit szerdán adott ki a román külügyminisztérium, miután aznap Budapesten a marosvásárhelyi iskolaügy miatt berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Románia budapesti nagykövetét. A román kormányfő szerint nem volt értelme növelni a feszültséget, főleg olyan körülmények között, amikor a bukaresti oktatási miniszter konkrét javaslatokat fogalmazott meg a – megszűnés küszöbére került – marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetének rendezésére.

Mihai Tudose június 26-án leköszönő gazdasági miniszterként
Fotó: Stringer / AFP

Liviu Pop tanügyminiszter szerint ideiglenesen egy másik iskola ernyője alá kerülnek, de a saját épületükben maradhatnak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai. A román tanügyminiszter az Antena3 hírtelevíziónak mondta este azt, hogy olyan utasítást bocsátott ki a Maros megyei tanfelügyelőségnek, hogy írassák be a diákokat az osztályokba, és hétfőn a tanárok kezdjék el a tanítást.

A diákok és a tanárok számára semmi nem fog megváltozni, nem fogják őket elköltöztetni a Római Katolikus Gimnázium jelenlegi épületéből, csak annyi történik, hogy a tanításhoz a jogi keretet egy másik oktatási intézmény, valószínűleg a Bolyai Farkas Gimnázium biztosítja majd – mondta. (MTI)