A dél-afrikai elnök rájött, kik felelősek azért, hogy kikapott a pártja: a boszorkányok

külföld
Jacob Zuma
Fotó: WU HONG/AFP

A Dél-afrikai Köztársaság elnöke, Jacob Zuma a boszorkányokat okolja azért, hogy a pártja nem tudta legyőzni az ellenzéki Demokrata Szövetséget Nyugat-Fokföld tartományban. Bár az elnök elégedett volt azzal, amit a tartományban elértek, de mégsem érti, hogy mi lehetett a baj:

„Nem tudom, talán a boszorkányság miatt, a boszorkányok sokféleképpen gyakorolják az erejüket.”

Felmerült benne az is, hogy talán a szellemek is szavaztak az ellenzékre, ezért nem sikerült legyőzniük őket:

„Nem tudom, honnan jött a szerencséjük, amivel nyertek, mert az emberek többsége nem él jól. Talán még a szellemek is szavaztak.”

A kormányzó ANC párt 2016-ben szenvedett el nagy vereséget a Demokrata Szövetségtől, az ellenzék megszerezte a fővárost, Pretoriát, Cape Town, Fokvárosban pedig kétharmaduk lett. Zuma elnök azzal vádolta az ellenfeleit, hogy megvásárolták az embereket. (BBC)