dél-afrikai köztársaság

Trump képeket mutatott a dél-afrikai elnöknek a „fehér népirtásról” bizonyítékul, csak ezek másik országban készültek

A fotók a Kongói Demokratikus Köztársaságból származtak.

Inkei Bence
külföld

Tömegmészárlás Dél-Afrikában: 17 ember, többségében nők és gyerekek haltak meg

Épp egy gyászszertartásra készülődtek.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Egyre több ország kérdőjelezi meg a nyugati nagyhatalmak vezető szerepét

Nyugat által szankcionált országok, Nyugat által dominált nemzetközi intézményeknek kiszolgáltatott országok, dollárgyűlölők és IMF hiteltől ódzkodó kormányok, ide süssetek! Bővül a BRICS.

Bódog Bálint
POLITIKA

Izraelnek meg kell akadályoznia a gázai népirtást, mondta ki a hágai Nemzetközi Bíróság

Nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a humanitárius szolgáltatások terén is. De a bíróság határozata alapján nem lesz azonnali tűzszünet.

Jelinek Anna
külföld

Eldurvult a szakszervezeti vita, ötszáz bányászt tartanak fogva a kollégáik egy aranybányában

A túszejtők és a rendőrség dulakodásában megsérült férfiért érkező mentőket szintén túszul ejtették.

Solti Hanna
bűnügy

Mégsem megy Putyin Dél-Afrikába, pedig már a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnál kérték, hogy ne kelljen letartóztatni

Az orosz elnök mindenképp az országba akart látogatni, még azt is bedobta, hogy hadüzenetnek veszi, ha őt le akarnák tartóztatni, aztán hirtelen lemondta.

Bódog Bálint
külföld

Egy dél-afrikai pilóta repülés közben vette észre, hogy kígyó sziszeg a széke alatt, ezért kényszerleszállást hajtott végre

A fokföldi kobra marása mindössze 30 perc alatt képes végezni az emberrel, ezért a pilóta nem akart pánikot kelteni.

Dienes Gábriel
ÁLLAT

Bírósági hiba miatt Oscar Pistorius mégsem szabadulhat heteken belül a börtönből

Elnézték, hogy a barátnője meggyilkolásáért elítélt műlábú futó valójában mennyit is töltött le a büntetéséből.

Dienes Gábriel
bűnügy

Heteken belül kiengedhetik a börtönből Oscar Pistoriust

A barátnője meggyilkolásáért elítélt műlábú futó eddig büntetése felét töltötte le.

Dienes Gábriel
bűnügy

Dél-Afrika kormánya jogi tanácsot kért, hogy le kell-e tartóztatnia Putyint, ha odautazik a BRICS-csúcstalálkozóra

Mivel tagországa a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, kötelezhető lenne a parancs végrehajtására.

Kiss Imola
külföld

Dél-Afrikában tart közös hadgyakorlatot Oroszország és Kína

A dél-afrikai külügyminiszter szerint természetesen ez teljesen rendben van.

Kaufmann Balázs
külföld

Kiengedték dél-afrikai börtönéből a politikusgyilkos Janusz Walust

Egyes lengyel fociultrák körében különösen népszerű volt.

Molnár Kristóf
külföld

90 rendbeli nemi erőszakért ítéltek el egy 38 éves férfit Dél-Afrikában

Nkosinathi Phakathi 2012 és 2021 között vadászott főleg iskolás lányokra, a legfiatalabb áldozata 9, a legidősebb 44 éves volt.

Herczeg Márk
bűnügy

Dél-Afrika beengedi a szankcionált orosz oligarcha óriásjachtját

Hiába kéri Fokváros polgármestere, hogy ne engedjék kikötni a focipályánál is hosszabb luxushajót.

Csurgó Dénes
külföld

Letartóztatták annak a dél-afrikai szórakozóhelynek a tulajdonosát, ahol 21 fiatal halt meg

Azt viszont még mindig nem tudják, hogy a fiatalok miért vesztették életüket.

Fődi Kitti
külföld