Német és osztrák nyomozók is keresik egy hiúz gyilkosát

bűnügy

Nyomozócsoport alakult Németországban annak kiderítése, bűncselekmény áldozata lett-e a nemzetközi visszatelepítési programban szereplő, Alus néven ismert hiúz, aminek a megcsonkított tetemét a múlt héten találták meg a bajorországi Schneizlreuthban, az osztrák határ közelében.

Mivel könnyen meglehet, hogy a ragadozóval osztrák területen végeztek, az ottani rendőrség is vizsgálja, milyen körülmények között pusztult el az állat. Alust három másik hiúzzal együtt 2014 áprilisában telepítettek ki a vadonba az olaszországi Friuli tartományban, egy kisebb populáció létrehozása céljából az osztrák-olasz-szlovén hármas határ térségében.

Egy hiúz a németországi Ban Harzburgnál 2016. szeptemberben
Fotó: Holger Hollemann/dpa/AFP

A jeladóval felszerelt hím macskaféle nem sokkal kihelyezése után elveszítette a jeladót, de 2015-ben többször is látták Salzburg és a bajor Alpok térségében, legutóbb idén májusban bizonyította a létezését egy fotócsapda.

Alus megcsonkított, fej és első mancsok nélküli tetemét bajor területen, a Saalach-tóban találták meg kedden. Szakértők szerint elképzelhető, hogy a hiúzt osztrák területen ölték meg, és a tetemét a Saalach folyó sodorta német területre.

A hiúz szigorúan védett állat Európában. Osztrák és német természetvédő szervezetek 15 ezer eurós (4,6 millió forint) nyomravezetői díjat tűztek ki az ügyben. „Mindent meg kell tenni, hogy véget vessünk e bűnözők üzelmeinek, nehogy a hiúz is a barnamedve sorsára jusson, amely 2011-ben másodszor halt ki Ausztriában” – mondta Christian Pichler, a WWF Ausztria szakértője.

Boncolás állapítja majd meg, hogy Alus tényleg bűncselekmény áldozata lett-e, mint sok más hiúz Bajorországban és Ausztriában. Bár a hiúz általában ragaszkodik a megszokott lakóhelyéhez, újra és újra előfordul, hogy eltűnnek példányok. Egyesek sosem kerülnek elő, másokat megmérgezve vagy lelőve találnak meg. (MTI)