5 év próbaidőre ítélték az amerikai párt, akik a gyerekeik szívatásával csináltak karriert a Youtube-on

külföld

5 év próbaidőre ítélte a marylandi bíróság Mike és Heather Martint a gyerekeik bántalmazása elhanyagolása miatt. A marylandi pár korábban azzal vált híressé, hogy a DaddyOFive nevű Youtube-csatornára töltöttek fel videókat a gyerekeikről. Ezek azonban nem aranyos családi videók, hanem viccesnek szánt átverős felvételek, amikben rendszerint szívatják a gyerekeket.

A tréfáik gyakori célpontja a legkisebb gyerek, Cody. Vele csinálták a legutolsó videójukat is, ami eléggé felháborította a nézőket. A felvétel lényege ugyanis az volt, hogy Heather Martin (alaptalanul) megvádolta a gyereket azzal, hogy tintát öntött a hálószobája szőnyegére, és Cody hiába tagadta ezt, vörös fejjel, hisztérikusan zokogva, a nő csak ment utána kamerával, és mondta, hogy „Ne hazudj nekem!”, ráadásul káromkodott is.

Mike és Heather Martin az azóta már törölt bocsánatkérős videójukban.

Egy másik videóban pedig az látszott, ahogy Codyt nekilökték egy könyvespolcnak, és utána el is kezdett vérezni a gyerek orra.

Martinék ügyéből idén áprilisban lett botrány, és akkor két gyereket el is vett tőlük a bíróság. Ezután egy sírós videóban igyekeztek bocsánatot kérni a bántott gyerekektől, és a pár vérére szomjazó Youtube-közösségtől.

A pár bírósági ügye most zárult le, és 5 év próbaidőre ítélték őket. Eszerint tehát nem kell börtönbe menniük.

Forrás

A perben ismertették a pár és az általuk nevelt 5 gyerek pszichiátriai vizsgálatának eredményét, és ebből kiderült, hogy az ötből két gyerek egészen biztosan szenvedett lelki sérüléseket a videók miatt. Ez a két gyerek, a Cody és a 11 éves Emma Mike Martin gyerekei, de Heathernek csak mostohagyerekei. (BuzzFeed)

Kapcsolódó cikkek