Vasárnap délutánig kellett várni a hét legtahóbb parkolására, de minden perc megérte

közlekedés

Károly az Erzsébet királyné útján lévő mosodában pakolta épp a ruhákat amikor a hely előtti buszmegálló padkájára felhajtott a FIAT kisbusz. A sofőr bevitte a szennyest, utána 

átsétált a szembelévő fagyizóba, 

ott elnyalt néhány gombócot a haverjával, majd elhajtottak. Addig egy-két busz elől ugyan elállták az utat, de ez a jelek szerint nem zavarta őket. Cucca még állítólag a mosodában van. Károly kifejezetten baleknak érezte magát, hogy a túloldalt parkolt le, és onnan hordta át a szennyest a mosodába.