Az amerikai tengerészgyalogság történetében először fordult elő, hogy egy nő gyalogsági tiszt lett. Ahhoz, hogy valaki tiszt lehessen, egy hírhedten kegyetlen kiképzésen kell átesni, amiről általában csak úgy hullani szoktak kifelé a jelentkezők.
Összesen 1,4 millióan szolgálnak most az amerikai hadsereg kötelékében, 15 százalékuk nő. Viszont csak Barack Obama tette lehetővé 2016-ban, hogy a nők harci alakulatokban is szerepet vállalhassanak.
A hadnagy személyazonosságát saját kérésére nem hozták nyilvánosságra, annyit tudni, hogy egy 36 éves nőről van szó, aki Quanticóban vett részt a kiképzésen. Hamarosan egy negyvenfős szakaszba fogják beosztani, ahol majd a jövőben szolgálni fog.
A tengerészgyalogosok parancsnoka, Robert Neller tábornok Twitteren írta ki, hogy büszke a tisztjére és a nő feletteseire is.
A 13 hetes kiképzés az egyik legkeményebb próbatételnek számít az amerikai seregben. Idén 131 tengerészgyalogos futott neki, és végül 88 jutott el a végéig. Jellemzően általában a jelöltek negyede szokott lemorzsolódni, 10 százalékuk már az első napon.
A hadsereg idén nagy erőkkel próbált nőket is toborozni, miután kiderült, hogy amerikai katonanők meztelen fotóinak csináltak online fórumot katonaférfiak. (BBC)