Az utóbbi hetekben egymást érték a beszámolók arról, hogy sok helyen vészesen kevés a pedagógus, vannak iskolák, ahol már "bármely szakos" tanárokat keresnek álláshirdetésekben.
Ezekre a hangokra reagált most Rétvári Bence, az EMMI államtitkára a Magyar Időkben, ahol elmondta, hogy
a pedagógushiány nem országos, hanem helyi léptékű jelenség, amelyeket az egyes tanintézmények helyettesítéssel kezelnek.
Az sajnos nem derült ki az államtitkár válaszából, hogy pontosan hány helyet érint ez a jelenség, illetve hogy hány helyi léptékű eset kell ahhoz, hogy országos jelenségről beszélhessünk. Azaz lényegi információ a tanárhiány mértékéről nem derült ki az államtitkár válaszából, az viszont igen, hogy
- a kormány számos intézkedést hozott a tanári szakok hallgatói létszámának növelése érdekében az utóbbi években, amelyek eredményeképpen a felsőoktatási intézménybe felvételt nyert osztatlan tanár szakos hallgatók létszáma az elmúlt években fokozatosan növekedett, a 2013-as évhez képest 2017-re 79 százalékkal.
- a tanárhiány hosszú távú kezelésére 2013-ban létrehozta a kormány a Klebelsberg képzési ösztöndíjpályázatot, amelynek célja a pedagógus-utánpótlás biztosítása.
- a szocialista kormányzás alatt több mint 381 helyen vonták meg a diákoktól a helyben tanulás lehetőségét, és ezzel párhuzamosan 15 ezer tanárt bocsátottak el, arról már nem is beszélve, hogy egyhavi bért vettek el a tanároktól.
- a magyar oktatási rendszerbe a pedagógus-utánpótlás biztosítására 2011 óta számos ösztönzőleg ható eszközt építettek be.