Gerhard Schröder lett a Rosznyefty igazgatótanácsának elnöke

külföld

Elnökévé választotta pénteken Gerhard Schröder volt német kancellárt, a Nord Stream AG részvényesi bizottságának elnökét az orosz Rosznyefty állami többségű olajvállalat igazgatótanácsa. Ezt maga Schröder jelentette be a cég részvényesi tanácsának szentpétervári rendkívüli gyűlése utáni sajtótájékoztatóján.

Fotó: Olga Malceva / AFP

A tanácskozáson 9-ről 11-re bővítették az igazgatótanács létszámát, a testület tagjai közé felvéve – az igazgatóságba augusztusban beválasztott – Schröder mellett Alekszandr Novak orosz energiaügyi minisztert is. Schröder előtt a posztot Andrej Belouszov elnöki tanácsadó töltötte be.

Az Interfax hírügynökség által korábban ismertetett hivatalos indoklás szerint Schröder azért alkalmas a felelősségteljes pozíció betöltésére, mert világszerte ismert, tekintélyes politikus, aki következetesen kiáll Németország és Európa Oroszországgal való stratégiai együttműködése mellett az energetikában. A méltatás emellett kitér arra, hogy a volt német kormányfő a legnagyobb orosz és nemzetközi olaj- és gázipari társaságok független igazgatójaként kivételes szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezik.

Angela Merkel német kancellár korábban jelezte, hogy nem helyesli hivatali elődjének részvételét a Rosznyefty igazgatótanácsában. (MTI)

Kapcsolódó cikkek