Elvileg az úszóvébén már szálláshelyként kellett volna működnie, hogy aztán szeptembertől fogadhassa az egyetemistákat a Bibó István Szakkollégium felújított épülete. Ez nem jött össze, az épület még mindig nincs kész, viszont folyamatosan drágul.
A HVG szerint ráadásul pont a késéstől drágul, így gyakorlatilag a magyar építőipari susmus aranytojást tojó tyúkját ismerhettük meg. Drága, ezért késik, és mivel késik, ezért még drágább lesz.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerint „az építési engedély súlyos késedelemmel történt kiadása olyan mértékben változtatta meg a kivitelezés körülményeit, amelyet a kivitelező sem az ajánlat megadásakor, sem azt követően, nem láthatott előre”, és ezért emelekedik a vállalási ár 405 millió forintról 598,8 millióra.
Ez egyébként a szerződés módosítása a megrendelő MNV Zrt. és az építő Penta Industy között. Az I. kerületi Ménesi úti épület, amit nem csak felújítanak, hanem kap egy 11 szobás új szárnyat is, a mostani ígéret szerint novemberre lesz kész.
A HVG azonban figyelmeztet arra, hogy a kormány még 2015 decemberében 700 milliót különített el a Bibó felújítására, úgyhogy 100 milliót még nyugodtan el lehet szórni.