bibó istván szakkollégium

Szolidaritást vállalt az SZFE-vel a Bibó István Szakkollégium

Minden olyan törvényes kezdeményezésben támogatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárait, amelyek révén képesek helyreállítani egyetemük autonómiáját.

Király András
politika

Meghalt Gyekiczki András

Az SZDSZ-közeli szociológus, jogász, Kövér László egyetemi barátja 62 éves volt.

Sarkadi Zsolt
GYÁSZ

Még 200 millió Orbán, Simicska és a többi ősfideszes bölcsőjére

Elvileg az úszóvébére kellett volna elkészülnie, de az persze csak ürügy volt.

Bede Márton
gazdaság

Éppen a Fidesz bölcsőjével esett meg a vizes vébé legnagyobb csúfsága

Atomjaira szedték szét a Bibó Szakkollégiumot, hogy felújítsák a vizes vébére. Nem készült el, és a vébé utánra módosított határidőt sem tartják be. De a kivitelező további, milliárdos megrendeléseket kaphat.

Haszán Zoltán
gazdaság

Hivatalos: csak a vizes világbajnokság után készül el a vébé egyik szálláshelyének kijelölt Bibó Szakkollégium felújítása

És új bútorok nem is lesznek benne, mert azt a közbeszerzést váratlanul visszavonták.

Haszán Zoltán
oktatás

A kommunistáknak nem tetszik a kritikus, szabad szellem a felsőoktatásban

De annyira még a kommunisták sem voltak kommunisták, hogy ellehetetlenítsék a demokratikus nyilvánosság egyik gyakorlóterepét, a Bibó Szakkollégiumot, így Soros támogatásával a Fidesz vezetői a hatalom ellenfelei lehettek.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kedvenc trollkommentelőjével a nyakában ünnepelte Orbán a Fidesz születésnapját

A miniszterelnök 3 év után újra elment a Fidesz zsúrjára, ahol jókat nevetett a rasszista Bayer Zsolttal. 29 éves a polgári párt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Földalatti öltözőt kap a Legendás Kispálya, ahol Orbán és a Fidesz alapítói annak idején fociztak

A Ménesi úti Bibó Szakkollégium kertjében az ország egyik legjobban felszerelt kispályáját építik föl. Mi másból, mint a vizes vébé költségvetéséből.

Szily László
sport

Romokban áll a Fidesz megalapításának helyszíne

Bontják a Bibó István Szakkollégiumot, de csak hogy 700 milliós kormányzati támogatásból átépítsék.

Herczeg Márk
történelem

Gyanús volt az állambiztonságnak, hogy Orbán és Kövér Soros pénzéből finanszírozza a Századvéget

Ezért rájuk állították a III/III-as csoportfőnökséget, mert nem nézték jó szemmel, hogy pénzt kaptak a milliárdos alapítványától.

Czinkóczi Sándor
politika

700 milliót ad a kormány a Bibó Szakkollégium felújítására

20 milliárdból feltőkésítik az Eximbankot is. Indul a költekezés a költségvetés év végi megtakarításaiból.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA