Megmagyarázta az ittas vezetést: 2048-ből küldték vissza az UFO-k, és ehhez fel kellett tölteniük a testét alkohollal

ufó

Wyoming állam Casper városában történt az eset. A rendőrök hétfőn este fél 11 tájékán igazoltattak egy sofőrt, aki látványosan részegen vezetett. Részeg is volt, de nem ok nélkül. A férfi azzal magyarázta az ittasságát, hogy ő 2048-ból érkezett meg a jelenbe, UFO-k utaztatták őt vissza az időben, de rettentően elszúrták a dolgot, egy évvel korábbra küldték, mint tervezték, így alkalma nyílt figyelmeztetni Casper lakosait, hogy jövőre veszélybe kerülhet az életük. Mindez magyarázatot adott az alkoholszintjére is, ugyanis a földönkívüliek csak úgy tudták őt visszaküldeni a múltba, ha feltankolták a szervezetét alkohollal. A férfi mindenáron beszélni akart a város vezetőivel, de az AP tudósítása alapján erre valószínűleg nem nyílt végül alkalma. Az nem derül ki a tudósításból, hogy mi volt az idegenek célja az időutaztatással. (AP)