Az aranyesős Trump-dosszié szerzőjével is beszélt az amerikai különleges ügyész

külföld

Robert Mueller, a Trump és stábja, illetve Oroszország kapcsolatát vizsgáló különleges ügyész a nyáron meghallgatta a volt brit hírszerzőt, Christopher Steele-t, akinek a tavaly decemberben kiszivárgott jelentései után kezdte igazán komolyan vizsgálni az amerikai igazságszolgáltatás az elnökválasztás körüli orosz kavarást.

A CNN értesülései szerint Steele meghallgatása segíthet annak felderítésében, hogy a Trump-stáb és a feltételezett orosz ügynökök találkozói valóban törvénysértők voltak-e. A hírtelevízió úgy tudja, hogy az amerikai titkosszolgálatok, amelyek már tavaly nyáron is tudtak Steele jelentéseiről, sokkal komolyabban vették azokat, mint azt eddig nyilvánosan elismerték.

A CNN úgy tudja, hogy a CIA és az FBI igenis komolyan vették Steele jelentéseit, legalábbis elég komolyan ahhoz, hogy megpróbálják a lehető legtovább titokban tartani. Még az amerikai hírszerző közösség januári, nyilvános jelentéséből is ki akarták hagyni, hogy ne derülhessen ki, melyik részeit és miként sikerült megerősíteniük.

Ez erős kontrasztban van Trumppal és törvényhozási szövetségeseivel, akik folyamatosan kitalációként próbálják beállítani a jelentésekben foglaltakat. Steele-t Trump csak "bukott kémként" emlegeti, a jelentéseit pedig "kitalációnak" nevezte.

Tény, hogy a jelentések legzaftosabb részleteit nem sikerült megerősíteni. Például a címben jelzett sztorit se, de pont az mutatja, hogy ezeket az állításokat eleve nem is könnyű megerősíteni. A dosszié szerint Trump a Miss Universe moszkvai döntője idején kurvákat rendelt szállodai szobájába, amit annak idején Obama is használt az oroszországi látogatásán, hogy aztán a kurvák lepisálják az ágyat, amiben egykor Obama is aludt. Ebből a sztoriból az biztosan igaz, hogy Trump abban az időben Moszkvában volt, és tényleg abban a szobában szállt meg. A többiről tényleg csak az érintettek tudnának hitelesen vallani.

Még ha Steele konkrét vádjait nem is sikerült minden esetben megerősíteni, általános összegzését, hogy Oroszország széleskörű kampányt folytatott az amerikai választások megzavarására, immár tényként kezeli a teljes amerikai hírszerzőközösség és a politikai elit nagy része is.