Ma délután, 16:34 órakor a Pöttyös utcánál egy korszerűsített M3 szerelvénynél ajtóhiba lépett fel. Az utasokat leszállították, a szerelvény utasok nélkül a kocsiszínbe közlekedett.
Ezt tudtuk meg a BKV-tól pénteken. Azért kérdeztük meg, hogy mi történt, mert egy olvasónk írt, hogy leszállították a metróról, műszaki okokra hivatkozva.
Az M3-as vonal Oroszországban felújított szerelvényei megoldhatatlannak tűnő ajtóproblémáktól szenvednek.
Utoljára vasárnap romlott el az egyiknek az ajtaja, szeptemberben állítólag egy szabotőr fakockával akadályozta az ajtót, de augusztusban is volt vagy három ajtóhiba, július végén pedig itt összesítettük az addigi problémákat, vagy húszat.
Jöttek mérnökök Oroszországból, átnézték az egészen bonyolult konstrukciót sokszor, kivonták majd visszaengedték a forgalomba a szerelvényeket, de ez az ajtóprobléma csak nem tűnik megoldhatónak.
Legalább olyan bonyolult lehet a technológia, mint a Széll Kálmán téri óráé.
Ez volt az, amit utólag már egyszer megszereltek a felújítás után.