A Magyar Nemzet értesülései szerint állami tulajdonú magyar bankokkal tárgyal hitelei átcsoportosításáról Lénárd András, a Csíki sört gyártó romániai vállalkozás, a Lixid Project Slr. vezetője. A cég már tavaly is komoly adósságot halmozott fel, akkor a román cégnyilvántartás szerint 16 millió eurós, vagyis csaknem ötmilliárd forintos adósága volt, amit csak növelt, hogy 2016-ban 4,5 millió eurós forgalom mellett 1,6 millió eurós, vagyis félmilliárd forintos veszteséget termelt.
A cég magyarországi terjeszkedésbe próbált menekülni, de a terv nem jött be. Magyarországon nem fogy a sörük, hiába kampányolt mellette még Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és hiába támadta be a kormány még a Heinekent is.
Lénárd szerint a kudarc oka az, hogy a nagy sörgyártók és a boltok egy kartellgyanús összefogást hoztak létre "a kis székely manufaktúra ellen", aminek ő a napi negyvenezer liter sört előállítani képes gyárát nevezi.
A Magyar Nemzet "belső körökből származó" információi szerint legkésőbb tavaszra bedől a gyár, hacsak nem érkezik valahonnan váratlan segítség.