A város 739 millió uniós forintot kap, ebből futja a csabai kolbász ihlette élménypark létrehozására is.
"nézzétek meg az oldalamat én megmutatom mi az igazsag tudom ezért biztos büntetést fogok kapni és megfognak hurcolni érte de muszáj megtudni tok hogy nem olyan édes az élet a börtönökben"
A sebtiben összehívott Közgyűlésen a fideszes többség hirtelen visszavonta azt az áprilisi határozatát, amit megsemmisítene egy eredményes népszavazás. Majd ugyanazzal a lendülettel egy másik számon megszavazta azt.
Ezt még soha nem merte meglépni egy gyártó sem.
Az is felmerült, hogy ha nem tud fizetni, lefoglalják a poggyászát. Az Index szerint ez most a gyakorlat.
Szabó Zoltán a panaszkönyvet kérte a gyorsétteremben. "Kidobjam?" - kérdezte az őr az üzletvezetőt, majd megverte.
Az első eset a hatvanas években történt, az utolsó két éve. Hét nő mondja el részletesen, hogyan molesztálta Marton László.
Ki kellett rakni a K9-es képzési programból, de most nagyon boldog az élete.
Balog miniszter szerint azzal, hogy adtak még egy évet a CEU-nak, "okafogyottá" vált megegyezni az amerikaiakkal.
Kedd délután döntött a szövetség arról, hogy a kapitánynak mennie kell. Szétesett a keze alatt a csapat. Utód még nincs.
Hol lesz ennek a vége?
A miniszterelnök szerint a fideszes influenszerek azon dolgoztak, hogy összeomoljon az ország energiaellátása. Rétvári Bence azt mondta, a legnagyobb rémhírterjesztő az ország vezetője volt. Parlamenti összecsapás energiaválság után.
Szijjártó Péter egészen abszurd dolgokat állított a sajtószabadságról. Nem hagytuk annyiban, és három év után ennek meg is lett az eredménye.
Teljes szakítás az Orbán Balázs-féle átpolitizált vezetéssel, készül az új külpolitikai stratégia. Miről kell szólnia a magyar külpolitikának? Miért baj, ha Brüsszelről csak annyit tudunk, hogy „rossz”? Hogy néznek ki a pragmatikus orosz kapcsolatok? Interjú a Magyar Külügyi Intézet új vezetésével.
Megszűnt az alapítvány, ami az MCC fenntartója volt – mi lesz a hatalmas vagyonnal? Erről, és Paks 2 sorsáról és kérdeztük a miniszterelnököt.
Gemencen vágásterület vágásterületet ér, a Bükkben 200 éves faállományt is kivágtak. A természetvédelem helyzete sem sokkal jobb, mint a gyerekvédelemé.