Kedden tárgyal, majd szavaz a parlament a Lex CEU-ról, azaz hogy egy év haladékot kap Soros György egyetem a kormány által támasztott feltételek teljesítésére. A gesztusnak látszó lépés valójában időhúzás, aminek az egyetem vezetői sem örülnek neki, mert szeretnék rövidre zárni az ügyet és biztosítani az intézmény jövőjét.
Két feltétele volt eredetileg a kormánynak: legyen államközi megállapodás az egyetem működéséről illetve minden olyan nemzetközi intézmény, amely képzést folytat Magyarországon, rendelkezzen külföldön is székhellyel.
A CEU küszöbén volt a megállapodásnak a New York-i székhelyű Bard College-dzsal, úgy tűnt, pillanatokon belül megfelel a kritériumoknak, készen áll az ügy lezárására. A kormány erre most azt kommunikálja, azért ad holnap "haladékot" a CEU-nak, hogy a "tényleges képzés" elindulhasson az amerikai intézményben is - valójában minden jel szerint
csak politikai napirenden akarják tartani a témát,
és valamivel húzni akarják az időt a két hetes határidőt adó Európai Bizottság előtt is. Az egész történet mögötti egyszerű kommunikációs szándékot szemlélteti, hogy a kormány politikai radarján nem szereplő MacDaniels esetében valamiért gyorsan létre tudott jönni a megállapodás az illetékes Maryland állammal.
Ennek újabb bizonyítékát kotyogta el hétfőn Balog Zoltán, aki az ATV kérdésére gyakorlatilag elismerte, hogy felesleges is izmozni az államközi megállapodáson. A riporter kérdése úgy szólt, kizárja-e a határidő kitolása, hogy a kormány aláírja a megállapodást New York állammal, tetszett is a humánminiszternek:
„Ez egy jó kérdés, meg kell nézni a szakértőknek, hogy van-e erre lehetőség. Nincs erre szükség, hogyha módosítjuk a törvényt, akkor nem kell aláírni addig, amíg nem járt le a törvényes határidő. Tehát igazából ez ilyen szempontból okafogyott."
(ATV)
Egy évvel megtoldják a törvényben előírt határidőket. A törvényt bíráló Velencei Bizottság részben pont a teljesíthetetlenül rövid határidőket kifogásolta.
Az egyetem szerint minden készen áll, hogy a magyar állam megállapodjon New York állammal, ezért nem értik, mire jó Trócsányi miniszter pénteki bejelentése.
Szerdán a civil törvény után a felsőoktatási törvény ügyében is megszólalt a brüsszeli testület.
A külügyminiszter szerint ez bizonyítja, hogy "aki meg akar állapodni a magyar kormánnyal, az meg tud állapodni." Hogy hol tartanak az egyeztetések a CEU-ról, nem beszélt.