Eszenyi Enikő megírta a Vígszínház nézőinek, hogy ő nem tudott semmiről

bűnügy

A Vígszínház kedd reggel kiadott, végre konkrétumokat is tartalmazó közleménye után nem sokkal Eszenyi Enikő igazgató személyesebb hangú levelet küldött a nézőknek, akiket ”kedves barátom” megszólítással üdvözöl. Azt írja, „nőként, alkotóként és színházi vezetőként” mindig fontosnak tartotta, hogy a színházban kiemelt helyet kapjanak a „szélsőséges emberi megnyilvánulásokkal”, a „másokat akaratuk ellenére megalázó, érzelmi törést okozó” helyzetekkel foglalkozó előadások. 

Eszenyi és Marton felnéz ifj. Vidnyánszky Attilára.
Forrás: Facebook/Eszenyi Enikő

A legerősebb mondat mindenképpen ez:

„Jómagam 35 éve dolgozom a Vígszínházban, amelynek 2009 óta vagyok az igazgatója, ez idő alatt nem értesültem ilyen, vagy ehhez hasonló esetről.” 

Az elmúlt napokban sokan felvetették a Vígszínház felelősségét, és a kérdést, hogy  házon belül hányan tudhattak Marton ügyeiről. Eszenyi saját állítása szerint tehát 35 év alatt nem hallott semmit se Martonról, se más molesztálási ügyről. 

„Hangsúlyozzuk, hogy nem a mi dolgunk ítélkezni” – írja még az igazgató, de azt nem köti a nézők orrára, hogy akkor szerinte kinek a dolga ez, illetve lesz-e belső vizsgálat.

Kapcsolódó cikkek