Balog Zoltán kiszámolta, hogy Farkas Flórián elnökségének csak egyharmada volt botránymentes

POLITIKA
Fotó: Mészáros János/MTI/MTVA

Az MTI beszámolója szerint az emberi erőforrások minisztere Szolnokon a Lungo Drom 27. születésnapja alkalmából azzal akart hízelegni Farkas Flóriánnak, hogy ő „az első cigány vezető Magyarországon, akivel érdemben lehet és lehetett együttműködni. Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy botránymentes éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök”.

Ez tényleg nem hangzana rosszul, csak közben, ahogy az Index is felhívta rá a figyelmet, Farkas Flórián nem 4, hanem összesen 11 évig volt az ORÖ (korábban OCKÖ, majd OCÖ) elnöke. Ráadásul 2015-ben olyan súlyos visszaélésekre derült fény, amelyek még 2012-13-ban, azaz bőven Farkas lagutóbbi elnöksége alatt történtek. 

Balog Zoltán közben arról is beszélt, hogy szabálytalanság esetén eljár, vizsgálatot indít, ha kell, feljelentést is tesz, mert „tiszta kézzel lehet csak részt venni” a roma politikában. 

Már csak azt lenne jó megtudni, hogy a miniszter pontosan melyik 4 évre gondolt. 

Kapcsolódó cikkek