Juli Briskman október 28-án intett be Trumpnak

Az amerikai netezők új kedvence a biciklis nő, aki bemutatott a mellette elhajtó elnöki konvojnak

MŰVÉSZET

Egyelőre nem tudni ki volt az a virginiai nő, aki békésen tekert az autópályán, amikor elhúzott mellette az elnök konvoja, de nem illetődött meg, egyből bemutatott a saját golftanyájáról (Trump National Golf Club a Potomac folyó partján) épp eltávozóban lévő Donald Trumpnak.

Előfordul az ilyesmi persze, és kép is valószínűleg készült már hasonló helyzetről, ez viszont valamiért kifejezőbbre sikerült mint a korábbiak. Erős a sötétített üveg mögött, kísérettel vonuló hatalom és a mindennapi tekerésében megzavart bringás látványa közti kontraszt, ráadásul egy nő mutat be az ismert okokból nőgyülőlőként aposztrofált elnöknek.

A Fehér Ház csak annyit közölt, hogy Trump délután 3.12-kor hagyta el a golfklubot, elhajtott két gyalogos mellett, aki közül az egyik bemutatott neki, majd ezek után elhaladtak egy fehér sisakot viselő biciklis mellett, aki ugyanígy tett. Ezután a konvojnak lassítania kellett, a bringás ezt kihasználva rágyorsított, hogy újra jól láthatóan bemutasson, aztán elfordult egy kereszteződésnél. (Fotó: Brendan Smialowski / AFP)

Kapcsolódó cikkek