Paul Manafort az orosz kormányzat mellett az attól szervesen elválaszthatatlan orosz alvilággal is kapcsolatba került ukrajnai ténykedése során, derült ki a hétfőn nyilvánosságra hozott vádirat mélyebb elemzéséből, írja a Daily Beast. A lap szerint a vádiratban említett ciprusi offshore-cég, a Lucicle Consultants Limited, amit Manafort az oroszbarát Régiók Pártja tanácsadójaként keresett pénze tisztára mosására használt, a "világ legveszélyesebb gengszterének" tartott Szemjon Mogiljevics, vagyis Szeva bácsi pénzét is kezelte.
A Lucicle rendszeresen kapott utalásokat egy Ivan Furszin nevű ukrán politikustól, akit Mogiljevics bandája egyik vezetőjének tartanak. Hozzá köthető például a Mistaro Ventures nevű, St. Kitts és Nevisen bejegyzett cég is, amely 2012-ben többmillió dollárt utalt a Lucicle-nek, amely aztán 9,9 millió dollár kölcsönt adott a delaware-i Jesand LLC-nek - annak a cégnek, amit Manafort egy New York-i ingatlan vásárlásakor használt.
A Lucicle 2012 áprilisátül 2013 márciusáig 1,7 millió dollár értékben vásárolt ezt-azt Manafortnak.