India több nagyvárosában is iszonyatos a légszennyezettség, de még ezek közül is kiemelkedik a 22 milliós Újdelhi, ahol a légszennyezettség-mérő monitorok egy ideje 999-es értéket mutatnak, mégpedig azért, mert ennél nagyobb szennyezettségi értéket már nem is tudnak mutatni. A városban jelenleg olyan szennyezett a levegő, hogy azt belélegezni olyan, mintha naponta 45 szál cigit szívnánk el.
A város légszennyezettségi szempontból azért van rettenetes helyzetben, mert egyszerre hat rá, hogy a helyiek szenet égetnek, hogy sok a dízelmotor, és az is, hogy a környező államokban növényi maradványokat tüzelnek el.
A BBC-nek nyilatkozó helyiek azt mondták, sokszor még az autójukban is úgy érzik, elfogy a levegőjük, az pedig, hogy otthonukban vagy a munkahelyükön ablakot nyissanak, teljesen kizárt. Közben a szmog a látótávolságot is csökkenti, éppen ezért közlekedési balesetből is egyre több van a városban.
(Quartz)