Szijjártóék egyelőre vizsgálják, és nem akarják kommentálni, hogy az amerikaiak 200 millió forinttal tolnák meg a vidéki sajtót Magyarországon

Média

„Szokatlan lépés, tanulmányozzuk a szándékot és a célt, egyelőre nem kívánjuk kommentálni.”

Ezt írta a külügyminisztérium a 444 kérdésére az amerikai kormány magyar sajtópályázatával kapcsolatban. Tegnap írtuk meg, hogy az amerikai kormány demokráciával és emberi jogokkal foglalkozó hivatala 200 millió forintos pályázatot írt ki a független vidéki sajtó megerősítésére Magyarországon.

Három héttel ezelőtt a Budapesten állomásozó legmagasabb rangú amerikai diplomata, David Kostelancik ügyvivő a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában beszélt arról, hogy milyen gondok vannak a magyar médiával. Többek között azt mondta

„a kormány szövetségesei fokozatosan átvették az ellenőrzést és a befolyást a médiapiac felett anélkül, hogy a monopóliumok létrejöttét megakadályozni hivatott szabályozó testület kifogást emelt volna ez ellen. (...) A közelmúltban a kormányzatot támogató személyekhez kötődő vállalatok megszerezték az ellenőrzést az utolsó, még megmaradt független megyei lapok felett.”

Kostelancik nyilatkozatát a magyar kormány nagyon a szívére vette. Először Menczer Tamás külügyi szóvivő közleményben, aztán Magyar Levente államtitkár külön sajtótájékoztatón háborgott az amerikaiak szavai miatt, az ügyvivő sajtószabadságos nyilatkozata szerintük kéretlen beavatkozás a magyar belpolitikába.

Ehhez képest most ugye nem arról beszél az amerikai diplomácia, hogy túl nagy a kormány befolyása a vidéki nyilvánosságban, hanem konkrétan 200 millió forintot költenének arra, hogy a fővároson kívül is több embert érjenek el a propagandától független hírek.

Így meglepően visszafogottnak tűnik a magyar külügy első reakciója, ami nem arról híres, hogy kerülné a konfliktust nyugati szövetségeseinkkel.

Ebben annak is lehet szerepe, hogy az amerikaiak 2018 májusa, tehát a magyar országgyűlési választások után adnák a pénzt, és bár a 700 ezer dollár (~200 millió forint) Magyarországról nézve már látható összeg, de azért az Egyesült Államoknak nem igazi tétel. A külügyben azt is mérlegelhetik, hogy ha a 3 héttel ezelőtti Kostelancik nyilatkozatra adott magyar reakciók után az USA-ból már pénzt küldenek, akkor egy újabb látványos magyar felháborodás esetleg nem csak az összeg nagyságát növelné-e, esetleg a támogatás időpontját hozná előbbre.

A vidéki nyilvánosság fideszes leuralásáról például ezt a cikket érdemes elolvasni, vagy megnézni ezt a képet.

Kapcsolódó cikkek

200 millió forintot költene független helyi sajtóra az amerikai külügyminisztérium Magyarországon

Az elmúlt évek legegyértelműbb amerikai húzása a magyar kormánnyal szemben.

erdelyip
Média

Amerikai ügyvivő: A kormány szövetségesei fokozatosan átvették az ellenőrzést és a befolyást a médiapiac felett

David Kostelancik a legmagasabb rangú amerikai diplomata Magyarországon. A sajtószabadságról beszélt a MUOSZ-nál, és nem volt bizakodó.

erdelyip
Média

A külügyminisztérium szerint az amerikaiak ne a rendben lévő magyar sajtószabadsággal foglalkozzanak

Hanem az ukrán oktatási törvénnyel.

Bede Márton
POLITIKA

Külügyminisztérium: Kéretlen beavatkozás a magyar belpolitikába az amerikai ügyvivő sajtószabadságról tett nyilatkozata

„A rossz emlékű goodfriendi hagyomány útjára lépett” – mondta David Kostelancikről Magyar Levente államtitkár aznap, amikor kirúgták az Andy Vajnához került Bors főszerkesztőjét és a Csongrád Megyei Önkormányzati Hivatal kabinetvezetőjét tették a Délmagyar élére.

Herczeg Márk
POLITIKA

Felépítette az egyik legjobb vidéki lapot, aztán beállt a Fidesz mögé, és most lezülleszti az egészet

Pauska Zsolt pályája tökéletesen mutatja, mi kell ahhoz, hogy valaki egy vidéki lap gyakornokából az ország legnagyobb médiacégének egyik vezetője legyen.

Rényi Pál Dániel
Média

A "Nem nőtt érezhetően a kormányzati befolyás a magyar médiában" képverseny győztese

Nyolc vidéki újság, egy új tulajdonos.

erdelyip
politika