Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója vasárnap az M1-nek árult el részleteket annak a férfinek az állapotáról, akit három hete kalózok ejtettek túszul Nigériában egy német konténerhajó fedélzetén egy kisebb tűzpárbaj végén. Onne városa felé tartott a hajó, amikor megtámadták a fegyveresek.
A hajó 18 fős legénységéből 6 embert ejtettek túszul: egy magyar, egy ukrán és négy Fülöp-szigeteki embert vittek magukkal.
A hatvanas éveiben járó gépész szombaton érkezett vissza Budapestre. A TEK nemzetközi partnerekkel és a külügyminisztérium támogatásával dolgozott a magyar állampolgár hazatérésén.
Hajdu vasárnap azt nyilatkozta, hogy a férfit nehéz körülmények között tartották fogságban, de mentálisan erős emberről van szó, aki jó egészségnek örvend, már családja körében van. A túszejtőket még keresik.
A férfi a TEK vezetőjének azt mondta, nem bántották, "de nem volt egy úttörőtábor". Az elhárítás nem árult el részleteket arról, hogyan szabadították ki a férfit.
A Niger folyó deltájánál gyakoriak az emberrablások, most egy német hajó legénységét vitték el.
Egy német hajón szolgált, amikor Nigéria partjainál elrabolták.
A férfi már haza is érkezett Budapestre.