Az RTL Híradó arról számolt be, hogy Pilisvörösváron az önkormányzat úgy kezdett bele a Báthory utca megépítésébe, hogy nem volt meg az összes papír a szükséges telkek átadásáról, és mivel két telektulajdonos sem akart átadni 15 métert a célra, így két helyen is kerítés szakítja meg az aszfaltcsíkot.
A tervezett 501 méter hosszú útból eddig 385 méter készült el, ezen a szakaszon minden tulajdonos visszaadta a telekrészt.
A csatorna úgy tudja, korábban csak úgy kaptak építési engedélyt, hogy aláírták, ha elkezdik építeni az utat, vissza kell adniuk a földterületet. Ez az egész 15 évig nem volt probléma, mert az önkormányzatnak nem volt pénze útépítésre, most viszont – majdnem – elkészült az út, úgyhogy az önkormányzat a két telektulajdonost beperli.
A polgármester a múlt héten arról írt, hogy az önkormányzat inkább most megépítette az utat az engedélyezett terveknek megfelelően ahol és ameddig lehet, és ideiglenesen forgalomba helyezteti a közbenső szakaszokat is, a maradék részeket pedig a két ingatlannal kapcsolatos jogi rendezés utánra hagyja.
Az Index felvételén messziről is látszik az emberi ésszel nehezen felfogható, 45 millió forintos műremek.