Tudta? A magyar állam 1,6 millió hektár termőföldterület tulajdonosa. Ebben van minden: erdő, szántó, halastó, nemzeti park. Ez a terület közel akkora mint teljes Luxemburg, hatszor. Az Orbán-kormány azonban 2015-ben úgy döntött, hogy a seggére ver közel 290 ezer hektár földnek. Na, ez nagyjából ugyanakkora földterület, mint amekkora Luxemburg.
Egy év alatt ennek a földmennyiségnek a nagy részét el is adták, és hogy ez valójában mekkora mértékű földeladás volt, az jól látszik a KSH novemberben kiadott, a mezőgazdasági termőföldek adás-vételét összesítő grafikonján.
A grafikonon jól látszik, hogy a mezőgazdasági területek és szántók értékesítése 2013-ig stagnált, aztán csökkent. 2015-ben azonban a kormány beindította a Földet a Gazdáknak! nevű programját, és egy év alatt eladtak 200 ezer hektár állami földet. Ezzel rögtön háromszorosára ugrott az értékesített mezőgazdasági területek mennyisége a korábbi évekhez képest.
Magyarországon az elmúlt hét évben egyszer sem cserélt gazdát ennyi föld, még csak megközelítőleg sem. Sőt, valószínűleg előtte sem. A KSH ugyan az azt megelőző időszakról nem tett közzé statisztikát, de az állam a rendszerváltás utáni kárpótlásokat leszámítva jellemzően inkább bérbe adni szerette a termőföldjeit, nem pedig eladni.
A kormány viszont már évek óta szemezgetett a földeladásokkal. Magát a programot 2013-ban indították, akkor azonban még csak arról volt szó, hogy jelentősen meg akarják növelni a földbérlő gazdák számát. Ezt a 2014-es választásokig le is zavarták, és januárban már azzal dicsekedett Bitay Márton, állami földprogramért felelős államtitkár, hogy hatszázról hatezerre növelték a földhaszonbérlők számát, a kisebb gazdaságok javára.
Az áprilisi választások után egy ideig csend volt, 2015 őszén aztán a kormány meghirdette a program folytatását, csakhogy már nem bérbevételre kínálták az állami földeket, hanem el akarták őket adni. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter erre azt mondta, hogy a földnek annak az embernek a tulajdonában kell lennie, aki megműveli, Lázár János pedig azzal indokolta a nemzeti termőföld privatizálását, hogy ha most nem adják el a földet a magyar gazdáknak, akkor lehet, hogy néhány év múlva külföldiek fogják megvenni.
Az állam azért nem hiába adta korábban inkább bérbe a földet: úgy művelve is van, pár évtizednyi használat után pedig egyszerűen visszaszáll a közösbe a használati jog, és oda lehet adni másnak.
A első földeket 2015 őszén árverezték el. A szabályok szigorúak voltak: helyben élő gazdák jelentkezhettek csak, és fejenként legfeljebb 300 hektárt vehettek. Azoknak a gazdáknak pedig, akik éppen bérelték az adott földterületet, elővásárlási joguk volt. A kormány még arra is gondolt, mi van akkor, ha egy gazdának nincs elég pénze, az egyébként egyáltalán nem túlározott földeket megvenni: a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül 150 milliárd forint keretösszegű hitelprogramot indítottak, kifejezetten a földvásárló gazdák számára.
A szigorú szabályoknak oka volt, a kormány ugyanis azt mondta, inkább a kis- és közepes birtokot erősítené a nagybirtokkal szemben.
Bitay Márton államtitkár szerint 1990 óta nem volt olyan sikeres földértékesítési program, mint a "Földet a gazdáknak", minden harmadik, csaknem 30 ezer jogosult földműves földhöz jutott. A vevők döntő többsége pedig 150 hektár alatti területet vásárolt meg.
Azért a kormányhoz közeli üzletemberek feltűnően jól jártak a földértékesítéssel.
Több száz millió forintért vásároltak állami földet a miniszterelnök vejének családtagjai a Fejér megyei Mányon - derítette ki 2016 januárjában a HírTV. Az egyik parcella 166 hektáros, a másik pedig 133 hektáros (azaz a kettő együtt csak 1 hektárral van a maximálisan vásárolható földterület alatt). A két területért több mint 330 millió forintot fizettek Tiborczék.
L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár felesége Nadapon és Seregélyesen lett földbirtokos, a politikus családja 30 millió forintot fizetett a két parcelláért.
Mészáros Lőrinc és a családja összeen 1400 hektár földet vásárolt közel kétmilliárd forintért. Ebből Mészáros csak egyedül 400 hektárnyi földhöz jutott, amely több az előírt 300 hektárnál. Később ezt az ellentmondást maga a földügyi államtitkár oldotta fel azzal, hogy nem egy Mészáros vitte a két területet, hanem kettő (valószínűleg apa és fia).
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, a földárverések egyik kezdeményezője, a fideszes Győrffy Balázs is vásárolt területet. A kamarai elnök vett egyszer 15 hektárt 22 millióért, majd 42,5 hektárt 67 millióért. A Blikk akkor úgy számítja, hogy Győrffynek ennyi földdel 5 millió forint pluszbevétele lehet a saját törvénymódosításának köszönhetően.
Egy szolnoki árverésen a földművelésügyi miniszter unokatestvérének egyik fia 100 és 50 millió forintért vett parcellákat – tudta meg a HírTv.
Lázár János miniszter és családjának Csongrád megyei földbirtokai a következőképpen állnak:
Az Orbán-kormány volt mezőgazdasági államtitkára, Ángyán József tavaly tanulmányt is készített arról, hogyan vitték el a kormányközeli csókosok a termőföldek kétharmadát Orbán Viktor szűkebb szülőföldjén, Fejér megyében (ezt az Átlátszó publikálta). Így a kistermelőknek csak egyharmadnyi föld jutott.
Ángyán szerint jellemző volt az árverésekre, hogy a jobb földeket olyan nagy darabokban értékesítették, amelynek megvásárlására esélytelenek voltak a helyi kisgazdák.
„A legtöbb birtoktestet két család: Antalffyék és Zimmermannék, a Csákvári Mezőgazdasági Integrációs Zrt. vezérkara, és a cégük alkalmazottai vásárolták meg. Szorosan mögöttük van a listán Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor gyermekkori jó barátja, és Felcsút polgármestere. ”- írja a tanulmányt is publikáló Átlátszó blog. Ugyanakkor Fejér megyében vásárolt földet Orbán Viktor vejének a családja is.
Ángyán tanulmánya szerint állítólag verseny volt a földekért, amelyeket kikiáltáson árvereztek el, valójában azonban szó sem volt ilyesmiről, „a legnagyobb nyertesek körében a liciteken nyertes árajánlatok szinte kivétel nélkül megegyeztek a kikiáltási árral.”
Fejér megye esetében ez azért is érdekes, mert a most publikált KSH tájékoztató szerint messze ott adták el a legtöbb földet 2016-ban.
Hat másik megyében összesen nem kelt el annyi föld 2016-ban, mint Fejér megyében. Összesen 28 800 hektárt adtak el, amelynek a megyei termőterülethez viszonyított aránya 11 százalék volt, ami jócskán felülmúlta az országos, 4 százalékos átlagot.
Önálló család. Saját láb. Saját erőből boldogulás. Saját élet.
Ráadásul Mészáros Lőrinc maga 400 hektárt vett, holott törvény szerint magánember maximum 300 hektárnyit vehet.
Amikor egy állami biznisz nem bűzlik, hanem egyenesen rohad.
100 millió forintért még ketten licitáltak, 500 ezer forinttal többért már csak a miniszter unokatestvérének fia. 10/10
Az apukája, az unokatestvére és az unokatestvérének a valakije is százmilliókat költött.