Ünnepi sajtótájékoztatón jelentette be Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára, hogy csütörtökön megkezdi a kormány a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványok kézbesítését a nyugdíjasoknak.
Az MTI beszámolója szerint 2,7 millió nyugdíjas kapja majd meg az utalványokat, amikkel 2018 végéig vásárolhatnak boltban és vehetnek belőle meleg ételt.
"Magyarország sokat köszönhet a nyugdíjasoknak, ezért a kormány az idősek iránti tisztelet jeleként ezzel az utalvánnyal is meg akarja köszönni az elmúlt évtizedekben végzett munkájukat"
- mondta Rétvári, aki szerint igazi nemzeti siker ez, hiszen a prosperáló magyar gazdaság teszi lehetővé, hogy ha csak ilyen szerényen is, de a következő generációk visszaadjanak valamit azért a rengeteg munkáért, amit a ma nyugdíjasai országunkért elvégeztek.
Tavaly több mint 50 ezren csak az ünnepek alatt kapták meg a megérdemelt utalványokat, ez még egyszer aligha fordulhat elő, így idén már időben útnak indulnak az utalványokkal felpakolt postások.
Rétvári a sajtótájékoztatón a biztonság kedvéért még azt is megmutatta, hogyan választhatóak szét a perforáció mentén az 1000 és 2000 forintos címletek.
Összesen 25 jogcím alapján kézbesítik az Erzsébet-utalványokat, így például az öregségi, az özvegyi, vagy a szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátás, korhatár előtti ellátás, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, baleseti járadék, fogyatékossági támogatás alapján.
Ha a kézbesítés sikertelen, 10 napig a postán is átvehetőek a személyre szóló utalványok, amiket közeli hozzátartozó is átvehet. A kormány nagyon bízik abban, hogy a 10 ezer forintos juttatások segítséget jelent a karácsonyi készülődésben, vagy az ajándékvásárlásban.