„A Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó szervek azokkal a civil szervezetekkel mondják fel a megállapodást, amelyek a magyar törvényeket nem tartják be.”
Ezt Pintér Sándor belügyminiszter írta Harangozó Tamás MSZP-s képviselő kérdésre a parlamentben. Harangozó többek között arról érdeklődött, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága miért mondta fel a 18 éve meglévő megállapodását négy civil szervezettel, köztök a Helsinki Bizottsággal. A Helsinkit nem csak a börtönökből zavarták el, felmondta velük két évtizedes megállapodását a Bevándorlási Hivatal és az Országos Rendőr-főkapitányság is.
Arról, hogy milyen súlyos következménye lehet annak, hogy nem járhatnak civil szervezetek ellenőrizni a börtönöket, itt írtunk részletesen.
„A Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó szervek nem tartanak fenn együttműködési megállapodást olyan civil szervezetekkel, amelyek nyíltan megtagadják a törvényi rendelkezések betartását. A törvényeket mindenkinek be kell tartania.”
Pintér válaszában ugyan nem írja le egyértelműen, de nagyon valószínű, hogy a parlament által néhány hónapja elfogadott civiltörvény betartásáról beszél. Mások mellett a Helsinki és Társaság a Szabadságjogokért már korábban jelezte, hogy bojkottálják a megbélyegzőnek tartott jogszabályt, és nem regisztrálják magukat "külföldről támogatott szervezetként", hanem az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Pintér válaszából az nem derül ki, hogy mi lehetett a börtönrádiót üzemeltető Adj Hangot Egyesület bűne, mivel őket feltehetően nem támogatják érdemben külföldről, viszont a Helsinkivel egy időben zavarták el őket is a börtönökből.
A környező országokban épp a magyar modell alapján indult olyan börtönellenőrző civil program, amit most megszüntetnek. Azerbajdzsánra fogunk hasonlítani ezentúl, miközben a börtönökben egyre szigorúbbak a szabályok.
23 szervezet nyújtott be közös panaszt a külföldről támogatott szervezetek megbélyegző fideszes törvény ellen.