helsinki bizottság

„Rögtön láttuk, hogy ez egy fordulópont lesz az ország történetében” – szervezők az idei Budapest Pride-ról

Miközben Orbán Viktor és mögötte a teljes kormányzat arról beszélt, hogy idén nem lesz Pride Budapesten, egy maroknyi elszánt csapat összehozta az ország történetének egyik legnagyobb demonstrációját. Jogi mestercsel, kifaroló támogatók, be nem tartott DK-s ígéret, belső kommunikációt megfigyelő szélsőjobbosok, és utolsó pillanatban, titokban megadott rendőrségi oké: a 2025-ös Pride szervezésének kulisszatitkai.

Keller-Alánt Ákos
belföld

Betiltotta a rendőrség a helsinkis jogászt, mert meleg

„A rendőrség válasza a tiltás volt: szerintük azzal, hogy rólam köztudomású melegségem, a 2021-es propagandatörvényben foglalt tilalmat valósítanám meg egy tüntetésen való felszólalással.”

Botos Tamás
POLITIKA

Nemhogy kártérítést nem kapnak, ötmilliós perköltséget is fizethetnek a kirúgott kölcseys tanárok

Azért fordultak bírósághoz, mert szerintük jogtalan volt a polgári engedetlenség miatti kirúgásuk. Első fokon még nekik adtak igazat.

Kaufmann Balázs
belföld

A Helsinki szerint egy rakás jogot sért a nagytakarítási törvény új módosítása, ami a már felajánlott 1 százalékot is elvenné a feketelistázott szervezetektől

A Helsinki Bizottság panaszmintával fogja segíteni az érintett szervezeteket és felajánlókat az Alkotmánybíróságon. Szerintük ha az AB bírója jóváhagyja, „végérvényesen kiírná magát a komolyan vehető, tisztességes jogászok köréből”.

Bódog Bálint
belföld

A rendőrség megtiltotta a június 1-i szivárványos felvonulást Budapesten

Öt emberi jogi szervezet békés vonulást tervezett az Andrássy úton, hogy felhívja a figyelmet a transz- és homofóbia elleni fellépés fontosságára.

Herczeg Márk
jog

Nem átláthatóvá akarják tenni a közéletet, hanem végképp leuralni, a kellemetlenkedőket kinyírni

A poloskátlanító, szuverenitásozó kampánnyal fölvezetett, tegnap éjszaka beterjesztett törvényjavaslattal gyakorlatilag azonnal kinyírható a független sajtó. A 444, a Telex, az Átlátszó, a Direkt 36, a Partizán, mindenki. A nyilvánosság putyini szintű, de inkább azon is túllépő korlátozása EU-s kilépési szándékként is értelmezhető.

Uj Péter
elmebaj

Csalással vádolja korábbi ügyvédjüket az egyik bicskei áldozat

Pop Mert volt az a fiatal, aki először tett feljelentést a gyermekotthon pedofil igazgatójával szemben. Most azt írja, Gál András, az ismert jogvédő ügyvéd saját sógorával intéztette a kártérítésüket, amiből aztán sikerdíj és további költségek kerültek levonásra.

Kaufmann Balázs
belföld

Kocsis Máté vagyonnyilatkozatot kérne a jogvédő szervezetek vezetőitől

Ehhez a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogköreit is kibővítené.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a kárpátaljai családok méltányossági kérelmeit elutasító döntéseket

A vitatott közigazgatási döntések semmilyen indokolást nem tartalmaznak.

Herczeg Márk
jog

Tarr Zoltán felesége megtámadta a minisztériumi felmentését

A munkaügyi eljárásban a Helsinki Bizottság képviseli Jékely Bertát, aki panaszt nyújtott be, amiért véleménynyilvánítása miatt azonnali hatállyal felmentették minisztériumi állásából.

Mészáros Juli
POLITIKA

Jogellenesen tartottak fogva Röszkén egy iráni keresztény menekültet, 5000 eurós jóvátétel jár neki

Így döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága.

Bódog Bálint
belföld

A Magyar civil választási jelentés szerint szélsőségesen egyenlőtlen feltételek mellett zajlottak a választások

A 20k, a Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital, a TASZ és az Unhack Democracy szerint az EBESZ az elmúlt tíz évben összesen kb. száz ajánlást tett, ebből tíznél kevesebbet, a kiemelten fontosak közül pedig egyet sem valósított meg Magyarország.

Herczeg Márk
választás

Folyamatosan erősödő migrációs nyomással riogatnak, menekültek meg sehol

Novemberben mintha egyik napról a másikra megszűnt volna a bevándorlás a déli határon, eközben az állami médiumok továbbra is migrációs katasztrófával riogatnak. A visszaesés háttérében a szerb választások miatti erőfitogtatás állhat. Utánajártunk a számoknak.

Solti Hanna
bevándorlás

Leszerelik a plexifalakat a börtönökben, de a Helsinki Bizottság szerint ez mit sem ér, ha tiltott marad az érintkezés

A strasbourgi bíróság októberben hozott a magyar államot elmarasztaló ítéletet két hozzátartozó panaszának ügyében

Bódog Bálint
belföld

„Rendőr ilyet nem mondhat” – szakértő a „szurkálással” fenyegetőző rendőr ügyéről

„Már csak azért sem, mert a kés nem tartozik a rendőr rendszeresített kényszerítő eszközei közé” – mondja a Helsinki Bizottság ügyvédje.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video